A bajnoki érem. Magyar Egyetemi Műkorcsolya bajnokság 1912
A Selmecbányai Főiskolai Athlétikai Club Turista Szakosztályának elnökeként támogatja a Magyar Turista Szövetség megalapítását (lásd lejjebb, Turistaság és Alpinizmus, 1913. dec. 15., 5. szám, 65. o.)
Szenvedélyes turista és hegymászó. Édesapja, öccse, Lajos társaságában bebarangolja a Szitnya ösvényeit, és megmássza a Magas Tátra csúcsait. Később, miután Trianon megfosztja hegyeitől, a Dolomitokban és az osztrák Alpokban keres vígaszt.
A sport és a természet szeretetét odaadással és türelemmel ülteti el gyermekei és az őket körülvevő fiatalság szívébe. Gyermekeivel és az Öntőipari iskola lakótelepén élő fiatalsággal nyáron a Naszály vagy a Börzsöny ösvényeit járja. Királyrét, Magyarkút, Törökmező a leglátogatottabb kiránduló helyek, de a Nagyvillám és Visegrád környéki csúcsok is felejthetetlen élményeket nyújtanak a telepi fiatalságnak.
Télen, ha az idő kedvező, a gyerekeket sízni és korcsolyázni tanítja. A Vízfogó lejtős oldala és kiszáradt medencéje ilyenkor a kedvenc „lesikló” pálya a telepi fiatalság körében. De előfordul, hogy több órás barangolásra viszi a gyerekeket. Hegyen–völgyön át, hófedte gyümölcsösök mentén, dűlőutak mélyén, dombhátakon siklanak a fiatalok „Bandi bácsi”-val. Felejthetetlen élményt nyújt az esti sítúra is, amikor Nagymarostól Törökmezőn át, makulátlan porhóban, teliholdnál vezeti a telepi fiatalokból álló kis csoportot a Malomvölgybe, ahol befűtött vadászlak és meleg étel várja a túrázókat.
Ezekben a háború utáni időkben a sízés városi cipőben, sokszor félcipőben, minden síruha vagy egyéb felszerelés nélkül történt, de a nedves cipők, nadrágok nem vették el a sízők kedvét. A korcsolyázás is szerény körülmények között folyt, cipőre szerelt korcsolyával, amit sokszor egymásnak kölcsönöztek a gyerekek egy-egy félórára, mert nem rendelkezett mindenki saját korcsolyával.
Műkorcsolya pálya miután nem lévén Vácott, Király Endre úgy tette élvezhetővé 1954-es év hideg telét, amikor az iskolákat fűtőanyag hiányában bezárták, hogy korcsolyapályát csinált a telepi fiatalságnak. A fákövezte, házakkal körülvett udvaron először egy 10 cm magas hamugáttal elkülönítette a pálya területét, majd a körülzárt pályát feltöltötte vízzel, ami mínusz 10-15 fokos hidegben teljesen befagyott. Másnap tükörsima jégen csúszkálhatott a fiatalság. Minden este, amikor elcsitult a zaj és kiürült a korcsolyapálya, Király Endre megvizsgálta a gátak állapotát, lesöpörte és felöntötte a pályát vízzel, hogy másnap a gyerekek megint tükörsima jégen élvezhessék a korcsolyázás örömeit.
Ha ideje engedte, ő is közéjük vegyült, hogy a műkorcsolyázás alapfiguráit megtanítsa a kezdőknek és haladóknak, akik aztán boldogan „írták” a jégre a 8-ast, a 3-ast, belső élen és külső élen, jobb lábbal és bal lábbal, előre és hátra, kinek mi sikerült a sok variáció közül.
Megannyi szép gyermekkori emlék, amelyre az „öreg-fiúk és lányok” még 40 év elmúltával is boldogan emlékeztek. Ezt az 1992-ben rendezett váci „Király Endre emlékkiállítás” vendégkönyvébe írt bejegyzések is bizonyítják.
Idézetek az Emlékkönyvből
